(Kivételesen nem az esemény napján jön a poszt, mert egyrészt két műsorelemről van szó, másrészt a Húsvét miatt, talán érdemes előre tervezni.)

Sajnos az előző versenyről, nem csak az ajánló maradt le, hanem én magam is, de gyorsan szummázom mi történt. Esett és Button nyert. Őt követte Kubica (!), a kedvenc lengyelünk, aztán Massa, Alonso, Rosberg, Hamilton, Liuzzi, Barichello, Webber, Schumacher. Körülbelül ennyi történt, a mesék szerint vészjóslóan unalmas verseny volt. A képen a dobogó.

 

Ennek köszönhetően jelenleg a következőképpen áll a világbajnoki pontverseny (két futam után tehát): Alonso vezet, aminek a poszt írója örül. Elnézést. Mindezt egyébként 37 darab ponttal teszi. Ne tessenek meglepődni, inkább emlékezzünk, hogy változott a pontszámítás (lásd: előző f1-es poszt). Közvetlenül utána lohol, csapattársa Massa 33 pöttyel, akit Jenson Gomb követ (tudom ciki, de ezt a szóviccet valamiért képtelen vagyok kihagyni). A szuper britet, akinek nem mellesleg csak kettővel van kevesebb pontja, mint a brazilnak, egy másik szigeti figura követ. Ő Hamilton, akinek 23 pontja van és egyébként megint másra (Button) keni a balhét, hogy csak itt tart. (Egyébként a mese hasonló, ahhoz amikor még Alonsóval csapatársak voltak, miszerint a másikat jobban szereti a csapatfőnök.)

Ezek után jön maláj nagydíj, amire csupán egy hetet kellett várnunk, azaz a hétvégén lesz. A pályáról és a versenyről, annyit érdemes tudni, hogy egészen sokszor van meglehetősen tisztességes zuhé. A hibiszkusz alakú pálya egyébként kb. 5 és fél kilométer hosszú. Utoljára Button nyert itt, de a jelenlegi mezőnyből végzett már az élen Schumacher és Alonso is. Én csak reménykedni tudok benne, hogy izgalmasabb lesz, mint az előző két verseny. Ha pedig nem, akkor kénytelen leszek átnyergelni a Nascar típusú autóversenyekre.

Aki még nem tett így, annak azért javaslom, hogy nézze meg az eseményt, ami 9:35-kor kezdődik vasárnap az RTL Klubon természetesen. Ha pedig igazán elvetemült, akkor hajrá az időmérőre is, szombaton, ugyanitt, kb. ugyanekkor.

Kellemes nyuszit mindenkinek! Aztán tessék vigyázni, nehogy megártson a sonka-tojás kombó túlzásba történő vitele!

A bejegyzés trackback címe:

https://tivobitchez.blog.hu/api/trackback/id/tr271888272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása