18:15, DigiSport: CSZKA Moszkva - Internazionale

20:25, TV2: Barcelona - Arsenal

 

Hosszú évek óta Arsenal szurkoló vagyok, szóval próbálok én majd most objektív lenni nektek, de megeshet, hogy nem sikerül. Ráadásul imádom az esélytelennek tűnő helyzetekben felvállalt harcokat, és hát olybá tűnik, hogy Gondor és Rohan megtépázott seregének maradványa indul épp a Fekete Kapu ostromára, szóval csakazértis. Ugye vágjátok, hogy az hogy végződött? Na de.

Elhűlve, remegve mindkét lábammal a padlón dobolva rettegtem végig a londoni odavágó első félidejét. Csúszott a sör rendesen, legalább amíg a pultnál rendeltem, addig sem láttam a katalán tornádó pusztítását. De ez egyszeri alkalom volt, ebben egészen biztos vagyok. Mármint nem az, hogy sört kértem, hanem hogy Messiék ilyen szinten egykapuzzanak. Kizárt, hogy bármelyik csapat is megismételje múlt heti produkcióját. Ha mégis, akkor tapsvihar, és abszolút megérdemelt hazai továbbjutás. Ha rám hallgattok, akkor erre a szcenárióra azért nem rakjátok fel a lakáskulcsot a bwinen. Az Arsenalból persze kidőlt Fabregas, Arshavin és Gallas is, de mi ehhez már hozzá vagyunk szokva, az egész szezonunk erről szól. Mondhatjátok, így volt ez az elmúlt években is, csak akkor ez meg is látszott a csapaton. Idén viszont végre megtanultuk kikaparni a legmelósabb gesztenyéket is, az utolsó utáni percekig küzdve általában begyötrik a srácok a győztes gólt, és hozzák azokat a meccseket, amik egy jó csapatot bajnokká varázsolnak. Így lesz ez a Nou Camp-ban is. Egyrészt a rengeteg kihagyott ziccer sosem előny, az óriási Ágyús lefejezős-felnégyelős fieszta elmaradt, pedig ha az első meccs vége 0-5, akkor se szólhatott volna egy szót sem senki. Mégis 2-2 lett. Továbbá lesérült Piqué, Puyol meg annyira elpirult, hogy inkább ő sem fut ki a visszavágóra. Ehhez jön még Ibrahimovic, és ki is lőttük a védelem alapembereit, valamint a legveszélyesebb csatárt. Tehát Bendtnernek jóval könnyebb dolga lesz középen, valamint majd pont az ezeréves sérülésből visszatérő Abidal fogja levédekezni Walcottot. Hát nem. Amúgy ez fogja eldönteni a párharcot, mármint a kis angol Speedy Gonzalez jó időben való pályára küldése. Lehetetlen eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Walcott kezdjen, mert képes úgy robogni 90 percen át, mint Londonban, vaaagy pedig jöjjön föl mondjuk egy óra elteltével, és így zúzza szét a fáradó katalán szárnyakat. Fogalmam sincs. Csak azt remélem, hogy Wenger knows. Noha a statisztika, a realitás, a Fermat-sejtés és még a szomszéd Zsolti bácsi jóslata is sima Barca továbbjutást ígér, én már csak ilyen álmodozó vagyok, és azzal zárok, hogy C'mon You Gunners! Prepaaare for victory!

 

Lesz még egy ilyen CSZKA Moszkva - Internazionale lötyögés is, de ne röhögtessük már ki magunkat, meg ne fárasszuk a bejegyzés végét váró, "hadd kommenteljek már áááá" lázban égő olvasóinkat. Inkább lássuk be gyorsan, hogy a szimpatikus oroszok nagy szerencsével csupán elodázták az elkerülhetetlent. A Special One kormányozta Inter bizony elődöntős.

A bejegyzés trackback címe:

https://tivobitchez.blog.hu/api/trackback/id/tr911896344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása